Szokolay család

Egyházközségünk családjait bemutató sorozatunkban most – Alácsék javaslatára –
Szokolay Pállal és feleségével, Ildikóval készítettem interjút.

– A telefonban, amikor felhívsz, úgy mutatkozol be, hogy: „Szokolay Pali vagyok, tudod, a Mézes Pali”. Ezek szerint már megszoktad ragadványnevedet?

– Pali: Igen, mindenki így azonosít.
– Ildi: A faluban mindenki úgy ismeri, hogy a „Mézes Pali”.

– Mióta foglalkoztok méhészettel?

– Pali: Szüleim is méhészkedtek. ’91-ben, amikor édesanyám meghalt, ez lett a fő foglalkozásom. Testvéreim akkor már megnősültek, én voltam otthon, rám
maradt ez a családi örökség.

– Vidéken nőttetek fel?

– Ildi: Nem, mindketten budapestiek voltunk. Pali a Sas-hegy lábánál lakott, én pedig Újpalotán születtem.
– Pali: A méhek egy része még mindig ott van, a Sas-hegy oldalában.

– Hogy kerültetek Biatorbágyra?

– Pali: 1987-ben itt dolgoztam Biatorbágyon, egy tűzállóipari kft-nél kazánokat javítottunk. Nagyon megtetszett ez a település, és amikor a közös jövőnket alakítottuk, megnéztük az itteni lehetőségeket. Örökségem rám eső részéből meg tudtuk venni ezt a házat, de nagyon sok munkánk volt vele. A kis Norbival úgy költöztünk ki hármasban, hogy csak egy szoba volt, és mivel nem volt még fürdőszoba, szeptemberben még dézsában fürödtünk. Szép lassan készültünk el házunkkal.

– A Sas-hegyen kertes házban laktatok?

– Pali: Igen, volt egy kis kertünk, ahol mindig volt csirke, nyúl, és amíg lehetett, disznó is. Édesapám több lábon próbált állni. Autószerelő mester volt, de emellett borászkodott, méhészkedett, böllérnek is sok helyre hívták.
– Ildi: És ezt a Pali most mind igyekszik csinálni.
– Pali: Elkísértem őt, szerettem nézni, és sok mindenre megtanított.

– Úgy látom, nektek is vannak állataitok.

– Pali: Igen, van disznónk, kacsánk, libánk, nyulunk, csirkénk, kakasunk, meg sajnos két nyestünk. És a kutyánk, Csöpi.

– Ildi, te mivel foglalkozol?

– Ildi: A Richter Gedeon Gyógyszergyárban dolgozom, Kőbányán. Fehérjekutatással foglalkozom, vegyésztechnikus vagyok. Ez egy analitikai munka. Azt a fehérje hatóanyagot állítjuk elő, amit az injekcióba töltenek. Technológiai fejlesztés is hozzátartozik a munkámhoz, szeretem csinálni. 18 éves korom óta itt dolgozom.

– Neked, Pali, mi az eredeti szakmád?

– Pali: Vasas szakmám van, lakatosként dolgoztam, hegesztő vizsgám is van. De most csak a méhészet van.

– Borászkodsz is. Egyszer az Othello borodat volt szerencsém megkóstolni.

– Pali: Adonyban van szőlőm, ott vannak a méheim is. Ilyenkor egymással verseng a munka, a szőlőben is kellene lennem, a méhekkel is van dolgom. Ott van a Lehel téri piac is, bár az árusításban egy ideje a nővérem is segít.

– Sokat utazol.

– Pali: Rajzási időszakban kétszer-háromszor le kell mennem Adonyba, ilyenkor májusban van a legnagyobb, legtöbb időt igénylő munka. Ingáznom is kell, a sas-hegyi méheimet szállítanom kell az akácra.

– Hány méhcsaládod van?

– Pali: Jelenleg 75, de közben szaporítom is, ami bizonyos tekintetben a méztermelés rovására megy, hiszen ilyenkor a dolgozókat szét kell szednem, és így kevesebb mézet termelnek.

– Ahogy te kísérted édesapádat, úgy követnek téged is a fiaid?

– Pali: Norbi már sokat segít a méhészkedésnél. Most nyáron már be fog nyúlni a kaptárba. Hogy közelebbről látja a méhcsaládot, a szakmai dolgokat is elsajátítja. Szeretnék neki adni egy-két kast, amivel csak ő foglalkozik.
– Ildi: Kapott is egy méhész felszerelést: álarcot, méhészkesztyűt, védőruhát. Eddig a kereteket fűzögette, de most már a szerepemet is átvette a pergetésnél.

– Hol tanulnak a fiaitok?

– Ildi: Norbi 11.-es, jövőre érettségizik, a Szent Margit Gimnáziumba jár. Emellett a Viadukt ifi csapatában focizik (néha a felnőtt II-be is meghívják), és most a plébániák színdarabjában is szerepelt. Balázska negyedikes, őt is érdekli a sport, focizik és dzsúdózik. A néptánc sajnos már nem fért be idejébe, viszont rendszeresen ministrál.

– Norbi is ministrált.

– Ildi: Igen ő is itt kezdte ministránsi pályafutását. Köszönet Margitkának aki mindkét gyermekünket segítette, és tanította erre a szolgálatra.

– Hogyan kezdődött a kapcsolatotok az egyházközséggel?

– Pali: Szüleink vallásosak voltak, de nem gyakorolták hitüket. Amikor bátyám elsőáldozás előtt állt, behívatták a szüleimet az iskolába, és kérdőre vonták őket. Édesapám egy keresetből tartott el minket, féltette a megélhetésünket, ezért nem járhattunk templomba… Házasságunkra készülve a ciszterciekhez jártunk jegyesoktatásra, Ákos atyához. De aztán igazán itt, Bián, gyerekeink révén lettünk templombajárók.
– Ildikó: Igyekeztünk gyermekeinknek megadni azt, ami a miénkből kimaradt, hogy ennek az ő életükben már folyamata legyen. Esküvőnkkor mi komolyan gondoltuk az eskünket: hogy gyermekeinket is így neveljük. Hála Istennek, ez sikerült, de ebben szerepe volt annak, hogy itt, Bián lakunk. Nagyon befogadó volt a közösség. Nagyszerű családokkal ismerkedtünk meg.

– Aktív tagjai vagytok az egyházközségnek. Sokat segítetek a plébánia körül.

– Pali: Bejártam a Férfikörbe, ahol egy alkalommal a plébánia körüli munkáról beszéltünk. Én felajánlottam segítségemet, azóta, ha van valamilyen fizikai munka, örömmel részt veszek benne, legyen az gallygyűjtés, fűnyírás vagy bármi más. Emlékezetes számomra az, amikor néhány évvel ezelőtt az iskolaudvarban volt a bérmálás, az én feladatom a parkolás irányítása volt. Nagyon jól esett, hogy a Püspök atya kiemelte, ezek a kis munkák is milyen
fontosak. Ha a kezed munkájával járulsz csak hozzá, már az is valami.

– Van-e kialakult gyakorlat a családi imádságban?

– Pali: Számunkra a vasárnap megünneplése nagyon fontos. Ilyenkor együtt vagyunk, elmegyünk szentmisére. (Bár néha a munkánk miatt jobban kijönne a lépés egy szombati szentmisén, emiatt engem mint képviselőt sokan megszólítanak). Az imádságok, melyek összekapcsolódnak a gyertyagyújtással – Balázs nagyon szereti–általában valakiért, valamiért szólnak: halottainkért, beteg barátainkért, de a focimeccsek előtt is elhangzanak. 

– Kikkel készüljön a következő interjú?

– A Bogyay Zsoltékra gondoltunk.

– Köszönöm a beszélgetést.


Géczy Árpád